"Mindenfélének egyszerre megfelelni az a ringyó kategóriája."
( Idézet egy Makovecz Imre interjúból)

Magamról
1949-ben születtem Sükösdön. Első harminc évem ott éltem le, azonban tanulmányaim és munkám már 1964 óta Bajához kötnek. Faipari technikusként hosszabb-rövidebb vállalatoknál eltöltött idő után a pedagógus pályán kötöttem ki. Nyugdíjazásomig voltam szakoktató, szaktanár, informatika tanár a bajai Jelky András Szakképző Iskolában. 1980 óta élek Baján.
Pár év otthoni próbálkozás, fotószakkör-vezetés után egyenes út vezetett az akkor már országos hírű bajai Duna Fotóklubba. 1973-ban lettem a klub regisztrált tagja. Gyorsan bekapcsolódtam a klub munkájába, képeimmel rendszeresen szerepeltem hazai és külföldi, egyéni és csoportos kiállításokon. 2004-ben a klub titkárává választottak.
Sokat fényképeztem a falusi életet, embereket, környezetet. 1976 körül a szociofotó felé fordult érdeklődésem, egyik alapító tagja voltam a klub fiataljaiból alakult TEAM-nek, majd résztvevője az 1981-ben induló Nagybaracskai Fotográfiai Alkotótelepnek.
Eleinte csak fekete-fehér, majd később színes technikát is alkalmaztam. Fokozatosan fordultam a természet felé, egyre inkább színes fényképeket készítettem, egyre többször volt témám a táj, a város. Az idő múlásával nem csak tematikai változás következett be munkásságomban, hanem technikai is. 1992-től már igyekeztem összekapcsolni az informatikát a fényképezéssel. Ez sokáig csak a digitalizálásban és a nyomtatásban valósult meg, majd 2005-től a képrögzítésből is kiszorult az analóg technika. Ez új lendületet adott tevékenységemnek, elsősorban a képek kidolgozásában és megjelenítésében következett be változás. Hitem szerint a digitális kép (pixelhalmaz) nem a végtermék. Végső célom a megfogható, nyomtatott vagy kiállításokon falra tehető fotográfia megalkotása. Nyilvános fotópályázatokon csak igen ritkán veszek részt.
(lásd: idézet)
2003-tól 2007-ig voltam a Duna Fotóklub titkára.
2007. áprilistól -2011. októberéig a Duna Fotóklub Egyesület elnöki feladatait láttam el.
Események
1970 óta fényképez
1975 óta a Duna Fotóklub tagja
Klubkollekcióval 1975 óta szerepel itthon és külföldön
Első országos szereplés:
1974 Kulich Gyula Országos Premfoto:
"Lány kalapban"
1975 Rosti Pál Emlékkiállítás Dunaújváros
II. díj: "Fej sörrel"
1975 Aranyszem Novi Sad: "Ünnep falun"
1975 Asszony Nemz.fotókiáll. Csehszlovákia:
"Ünnep falun"
Fotóklubok Szegedi Szalonja 1975 óta
1977-ben Emlékplakett a "Trilógia" c. képsoráért
1977 Ifjúmunkás Orsz. Kiáll. Dunaújváros:
Önportré c. képsor díjazott
1977 NŐ '77 nemz. Kiáll. Pécs: "Ünnep falun"
1977 Nemzetközi Fotószalon Bordeaux : "Csend"
1977 Nemzetközi Fotószalon Románia: "Batrina"
1977-től rendszeres meghívás a
Székely Aladár Emlékkiállításra
1980 Interclub'80 NDK- klubkollekció
1981 után szociofotó-
csoportos kiállításokon való részvétellel
1983 KISZ-Díj a klub Ifjúsági Alkotócsoportjával
Egyéni kiállítások Baján, Sükösdön
1985 verseskötet illusztráció:
Radics Zoltán: A széllel szemben is.
Megjelenés különböző újságokban,
kulturális, turisztikai, társadalmi kiadványokban
2001 Vers-fotó kiállítás Baján
2002 "GYÖKEREK" c. kiállítás Baján
2010 Baja Mindenképp -fotóalbumban 1 kép
2011 Mesés Baja -fotóalbumban 1 kép
Csoportos kiállítások az új egyesülettel 2007-től:
Baja 2008
Zombor 2009
Szigetvár 2010
Baja, 2011
Vándorkiállítások: Zombor, Szabadka, Újvidék, Belgrád, Baja
Egyéni kiállítások:
Sükösd 2010. 40 év fényképezőgéppel a kézben.
Baja, Közösségi Ház, 2011. január

